Lista folytatása.
2. Kápráztatás, zenetudás, transzcendálás
Vannak nagyon jó zenék, melyek kápráztatnak technikájukkal, de a zenei és hangszeres tudást túlságosan a gallérjukra tűzve viselik (dzsesszben is van ilyen). Az olyan zenéknél, mint a mellékeltek is, érezhető a kivalo zenei tudas, de mintha ezen mar messze tuljutottak volna, itt mar nem errol szolnak a dolgok, hanem egy tortenet elmeseleserol egy mas nyelven, a zene nyelven. Es helyenkent olyan melysegben, mely transzcendens, megprobal meghaladni valamit, kiemelni valamibol, de nem a slagerek kliseit kovetve.
3. Eredetiseg es zenei kozhelyektol, kulonosen giccses elemektol valo mentesseg.
No comment. Talan csak az ujdonsaggal kapcsolatban annyi, hogy minden zenei mufajnak megvannak a formai torvenyei (gondoljunk pl. a szonatara, rondora, blues-ra, stb., ezek azok, amik az objektiv minoseg megiteleset lehetove teszik), de erteket ehhez igazabol az ad, hogy a kereteken belul maradva mennyire tud minosegileg ujat adni, illetve azzal az ujjal az adott formai kereteket szetfesziteni.
4. Melysegi szintek: hangzas van a felszinen, struktura es forma melyebben.
Megintcsak az elektromos zene peldaja: legtobb megreked a hangzas kerdesenel. Ujitani csak a hangzasban akar vagy tud. (Pl. kb.15 eve a U2 dobosa bedobott egy akkor nagyon jonak es eredetinek hato dob hangot, ami hasonlit ahhoz, mint amikor egy bádog kuka tetejét ütögetik. Azóta a csapból is az folyik egy csomó rock együttesnél és a TV-ben látható reklámok alá játszott zenéből, és így az egészből egy nagy közhely lett. Nincs meg egy dolog, ami olyan könnyen ronthatna egy mű objektív esztétikai értékén, mint egy mástól származó eredeti megoldás ismétlése. Hány mainstream sláger zene teszi ugyanezt?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése