Multkori zenes emilemben egyes kijelenteseimmel talan nagykepunek, arrogansnak tuno modon morfondiroztam a zenei izles tarsadalmi meghatarozottsagairol, arrol, hogy kapitalista fogyasztoi tarsadalmakban, de kulonosen itt Amerikaban kerdesesse valt, hogy mennyire letezhet autonom zene es zenei izles akkor, amikor az egesz zenei elet adagolasa a “kulturaipar” kezeben van, ok hatarozzak meg, hogy milyen lemezek kerulnek kibocsatasra es milyen zenek hallhatok a kulonbozo kereskedelmi radio es TV adokon (a helyzet mara mar szerencsere nem ennyire sarkitott es determinalt, hala a netes lehetosegeknek es mas alternativ forrasoknak). Remelem senki nem szivta mellre provokativ, szelsoseges megjegyzeseimet, mert egy tarsadalmi jelenseget, szituaciot probaltam bemutatni, nem szemelyeskedni. Amugy ez alol a jelenseg alol magamat sem tartom kivetelnek, epp eleg “vacak” zenet hallgatok en is (az, hogy vacak, azt megbizhato hozzaertok elemzesebol tudom, magamat nem tartom zenei szakertonek, csak egy dilettans zenerajongonak). Nehez nem eszrevenni az ilyen fogyasztoi tipusu tarsadalmaknak az izlesre tett uniformizalo, tomegesito hatasat. Gondoljunk csak arra, hany millio amerikai gyerek no fel eveken at szombat reggeli rajzfilmeket nezve a TV-ben, melyeknek egyik fo funkcioja, hogy a rajzfilmes figurak megvasarlasara buzditsak a gyerekeket es a szuloket a musort minden 10 percben megszakito reklamokkal… Vagy gondoljunk arra, hogy kereskedelmi radioadon – itt most Amerikarol beszelek - szinte tabunak szamit 3-4 percesnel hosszabb szamokat jatszani. Vessuk ezt ossze a 60-as, 70-es evekbeli helyzettel, amikor gyakran egy rock szam 15-20 perces volt es azt a teljessegeben lehetett hallani. Ma mar ilyen kizarolag csak alternativ radioadokon hallhato (alacsonyszamu hallgatokozonseggel).
De vehetjuk akar a komolyzenet is. A kornyekunkon pl. egyetlen komolyzenei radioado van, ahol csak az “elvezheto” komolyzeneket jatsszak, egyetlen elvont vonosnegyes (meg Beethoven vagy Schubert se…), atonalis zenei mu, barmi, ami kicsit nehezebben emesztheto, soha nem hallhato. Vagyis egy erosen beszukitett – a hallgatosag maximalizalasa erdekeben, mondhatnank merkantilis okok miatt “cenzurazott” - repertoart adnak.
Vagy vegyuk azt a kerdest, hogy az amerikaiak tulnyomo tobbsege miert olyan tudatlan es kozonyos mas orszagok kulturaja irant? Vajon mennyire fuggetlenitheto ez attol a tenytol, hogy a nagy halozati TV csatornak *soha* semmilyen kulfoldi jatekfilmet vagy mas kulfoldi kulturalis programot nem vetitenek?
Ilyeneket megfigyelve nehez lenne szerintem ugy ervelni, hogy a kulturaiparnak nincsen egy nagyon eros izlesformalo szerepe a tarsadalom nagy reszere es sajnos nem a bovito, befogado, tagito ertelemben, hanem a kizaro, leszukito, homogenizalo, szinvonal-gyengito ertelemben. Adorno is errol beszelt mar a 30-as, 40-es evekben, hogy nehez ott izlesrol diskurzust folytatni, ahol ez ennyire manipulalva van, de megis mindenki meg van gyozodve rola, hogy az o izlese mindentol fuggetlenul a sajatja, belulrol meghatarozott es csak ra jellemzo. (Honnan tudta Adorno ezt magallapitani? Onnan, hogy egy kulturalisan egesz mas vilagbol csoppent ide es igy a kivulallo szemevel tudta nezni a dolgokat. O a regi klasszikus polgari modellben nott fel: a csaladi egyuttzenelesek soran ismerte meg es sajatitotta el a zenetudast es annak szeretetet, tehat egy nagyon szerves modon, nem rajta kivul allo erok ismeretlen, monetaris motivacioktol mozgatott zenei adagolasai formaltak ki izleset, eppen ezert utkozott meg azon, amit itt tapasztalt es amit csak ugy tudott tomoren megfogalmazni, hogy a “kulturaipar”.)
Termeszetesen lehetne kifogasolni, hogy mindenki megtalalhatja a maga zenejet, hiszen CD-n minden megkaphato. Igen, de az allami iskolakban is ott tartanak mar, hogy szinte zerora redukaltak a zenei oktatast, es igy csak a kulturalis elit csaladjaiban oroklodik at valamilyenfajta minosegi zenei izles, azokon kivul nevelkedett gyerekek nem fogjak tudni, hogy vannak dolgok azon tul is, amikkel a mainstream csatornakon naponta bombardirozza oket a kulturaipar. Mondom, szerencsere a net egy jo alternativanak bizonyul erre, hogy ne legyen annyira eles a helyzet.
Ahhoz, hogy izlesrol, tomeges izlesrol velemenyt mondhassunk, fel kell teteleznunk, hogy letezik sztenderd, olyan sztenderd, ami fuggetlen a zenenek a rank gyakorolt - hiszen elvileg az mind kulonbozo lehet - szubjektiv hatasatol, amivel minosithetjuk az egyes alkotasokat. Ezzel kapcsolatban ket fo gondolati iskola letezik. A szubjektivista iskola azt vallja, hogy egy mualkotas szepsege, josaga az pusztan a mu es a befogado, hallgato kozti relacioban letezik, vagyis abban, hogy a mu az adott befogadora milyen hatast gyakorol, tetszest vagy nem tetszest. Mas szoval ez az iranyzat tagadja, hogy a mualkotasoknak lennenek azt jova vagy rossza tevo minosegi tulajdonsagai, csak az arra valo kulonbozo reagalasok leteznek, amik mind szemelyhez kotottek es ezert valtozoak. Ezzel szemben az objektivista iskola ugy tartja, hogy a minoseg nem a mu es a befogado kozti relacioban van, hanem magaban a muben. Vagyis maganak a munek a tulajdonsagaiban kell keresnunk a minoseget, nem a befogadoban vagy a relacioban, nem abban, ahogyan az hat rank.
*Szemelyes velemenyem*, hogy mindkettoben van igazsag, de a szubjektivista iskola elegge a nyilvanvalot allitja es ezzel némi kivannivalot hagy maga utan. Persze, hogy minden mu kivalt legtobb emberbol egy tetszes vagy nem-tetszes reakciot, ezert hoztak letre. De ugy erzem, hogy ezzel nemigen lehet messzire jutni, ezzel megtudunk valami oneletrajzszerut es a pillanatnyi mentalis allapotat a befogadonak (hiszen a tetszik – nem tetszik idovel is valtozhat ugyanabban a szemelyben). Reszemrol hajlok az objektivista iskola nezetei fele, de hozzatennem, hogy termeszetesen itt nincs szo egy eldontott vitarol es nagy kerdes, hogy ez valaha is eldontheto lesz-e. A kovetkezokben ejtenek nehany szot az en szemelyes objektivista esztetikamrol, anelkul, hogy ezt barkire is ra akarnam kenyszeriteni, csak ugy szorakozasbol nyakon ontelek vele.
Zenevel kapcsolatban ugy gondolom harom elemrol es azoknak egymashoz valo viszonyairol beszelhetunk: a zenei alkotasrol, a befogadorol es a zene szerzojerol (nepdalok szerzore vonatkozo specialis kerdesetol most eltekinthetunk). Amikor objektiv josagrol, objektiv minosegrol beszelunk egy zenemuben, akkor szerintem csak arra kell gondolni, hogy valaki megalkotta, szerezte azt a zenet. Es mint minden emberi alkotasnal, itt is vannak sztenderdek, ami szerint megitelheto a mu minosege, vagyis hogy alkotoja mennyire vegzett jo munkat. Ismetlem: ez mindossze annyiban objektiv, hogy a muben benne levo minoseget nezi, nem a ram gyakorolt szubjektiv hatasat. Ha az ilyen ertelemben vett objektiv minoseg letezeset tagadni akarnank, akkor tagadnunk kellene annak is a megitelesi lehetoseget, hogy egy szek, egy haz, egy kocsi vagy egy szamitogepes program jol vagy rosszul van megtervezve. Ezek kozott es a zene kozott csak annyi a kulonbseg, hogy a zene eseteben sokkal nehezebb az objektivet es a szubjektivet szetvalasztani, mert elsodleges szerepe a zenenek az, hogy hasson rank. De ez a nehezseg nem jelenti azt, hogy elvileg nem tekintheto a zene objektiv minosegeben ugyanugy mint minden mas emberi alkotas.
Csak zarojelben fuzom ide ezt a gondolatot: hogyan iteljuk meg azt, hogy egy kocsi, egy haz, egy szamitogepes program jol van megtervezve, jo minosegu? Hat tobbfelekeppen, de legaltalanosabban talan ugy, hogy mennyire jol tolti be a funkciojat, celjat, annak kulonbozo szempontjait kiertekelve. Ez pedig, talan ebben egyetertunk, objektiv megiteles. Pl. egy szamitogepes programnal: ugy viselkedik-e futtatas soran, ahogy azt a megrendelo eloirta? Mennyire konnyen olvashato a forraskod, karbantarthato, modosithato, ujra felhasznalhato, altalanosithato? Ezek mind objektiv iteletek, mert a benne levo minoseget iteljuk (akarhogyan), nem a rank gyakorolt hatasat. Analog modon, mualkotasok objektiv erteke miert ne szarmazhatna abbol, hogy milyen sikeresen valositjak meg muveszeti celjukat?
Ha nagyon hegyezni akarnam, hogy hogyan iteljuk meg zenei muvek josagat, azt mondanam, peldaul ugy, hogy ne is hallgassuk meg a zenet, csak a kotta olvasasa alapjan dontsunk. Messze nem ertek hozza ilyen szinten, de annyit tudok, hogy akik igen (zeneszerzok, karmesterek, zeneszek, zeneelmeleti szakemberek, zenekritikusok, zenetorteneszek), azoknak ugy tunik nem esik nehezukre kottaolvasasbol megallapitani, hogy mik a kivalo, mik a gyenge, mik a kozepes, kozhelyes megoldasok. Talan azert nem, mert az evszazadok soran kiepult egy hagyomany, egy sztenderd erre vonatkozoan. Vagyis a minoseg megitelese nem logikai dedukcio kerdese, hanem ezzel a sztenderddel, kulturalis hagyomannyal valo osszevetes eredmenye lesz. Termeszetesen a megitelesben lesznek elteresek, de tendencia szintjen azert altalaban van megegyezes.Gondoljunk pl. arra, hogy Mozart koraban a tobb szaz mas zeneszerzo kozul miert eppen o valt maradandoan hiresse es kimagaslonak tekintett? Miert nem peldaul Salieri? Mintha ez nem csak egy tortenelmi veletlen lenne, hanem elsosorban Mozart muveiben benne levo minosegi tulajdnosagnak koszonheto. Termeszetesen a kotta alapjan valo megiteles csak pelda a megiteles lehetosegere. Nem mindig fog ez mukodni. Sok munel az ertek egy resze az eloadas modjaban van, ami a kottan kivul all, pl. hogy hogyan improvizaljak. De nem akarok en itt programot adni, csak az objektiv ertekeles elvi lehetosegeire ramutatni.
Ez ellen felhozhato, hogy na jo, persze, egyes mufajokon belul vannak sztenderdek, amitol lehet objektiv ertekek alapjan itelni, de ettol meg semmit sem lehet mondani kulonbozo mufajok egymashoz valo minosegi viszonyarol. Ez nyilvan igy van tavoli mufajok kozott. De vannak kapcsolatok. Koztudott peldaul, hogy a rock tortenelmileg a dzsessznek es blues-nak egy higitott formaban valo leszarmazottja. Es ez a higitott forma pontosan arra utal, hogy a zeneben benne levo (tehat objektiv), a zenenek minoseget ado strukturakat es formakat gyengitettek le. Velemenyem szerint ugyanez a viszony all fenn a dzsesszen belul is annak ket szarmaztatott agaval, a smooth es az acid dzsesszel is: az eredeti jazz egyes elemeitol meg lettek csupaszitva es ezert veszitettek minosegukbol. Vagyis csaladi rokonsagban allo zeneagaknal is elkepzelheto objektiv minosegek osszehasonlitasa.
Tavolabb allo mufajok eseteben, pl. miert ertekesebb az opera mint a hip-hop, ugy erzem az itelet mar nem muveszetkritikai kerdes, hanem kulturkritikai: mit jelent az kulturalisan egy civilizacion belul, ha az egyik dominal a masik felett. Egy konkret peldaval elve: ha fiatalok tobbsege mondjuk a punk rock-ot reszesiti elonyben a pop slagerlista szamaival szemben, akkor itt az izles kerdese mar inkabb kulturkritikai kerdes. A punk rock “muveszeti” celja, funkcioja, a tarsadalom fennallo normai ellen valo lazadas, mig a pop slagerlistae vagy annak elfogadtatasa, vagy az abba valo emocionalis beletorodes, vigasz nyujtasa, leggyakrabban azonban inkabb annak az illuzionak a keltese, hogy ez igy klassz, ahogy van, jo dolog ezekert lelkesedni. A ket muveszeti cel kozott termeszetesen nagy a kulonbseg, de ez szigoru ertelemben mar nem esztetikai kerdes, hanem tarsadalmi es kulturalis, szemben az esztetikaival, mely egy mu sikeresseget az adott muveszeti celon belul, arra vonatkoztatva iteli meg. De figyeljuk meg, hogy a nagyobb, kulturkritikai kerdes se egy szubjektiv kerdes, mert a kerdes akorul forog, hogy mik a fennallo tarsadalmi normak: azok jok vagy rosszak-e, hiszen e szerint dol el, hogy a punk rock-nak vagy a slagereknek van-e igazuk: lazadni vagy elfogadni/rajongani ertuk (es ezzel konformalodni a fennallo normakhoz). Es talan abban egyeterthetunk, hogy ez (a fennallo tarsadalmi normak kerdese) egy tarsadalmi, kritikai kerdes, de semmi esetre sem szubjektiv, ram gyakorolt hatasra vonatkozo kerdes.
Roviden osszefoglalva az eddigi mondanivalomat: szerintem egy olyan vilagban elunk, amelyben mindannyiunk izleset kulso erok erosen manipulaljak. Ahhoz, hogy ezt lassuk, kell lennie valamifajta, a muben benne levo objektiv erteknek, minosegnek, ami alapjan ezt eszrevehetjuk, megitelhetjuk, mert maskulonben csak annyit mondhatnank, hogy o, hat minden mindenkire maskeppen hat, izlesek es pofonok, ezek mind kulonbozoek es errol ennel tobbet erdemileg nem lehetne mondani, mert a “neked tetszik, nekem nem” nem apellal semmifajta igazsagra, amire vonatkoztatva ervelni lehetne. De ha csak ez a relativizmus lenne, akkor izlesunk manipulaltsaganak tenye szepen elfedve maradhatna. (Az izles manipulaltsagaval kapcsolatban fel lehetne hozni azt az ellenvetest, hogy ez mindig is fennallt a tortenelem soran. Szerintem nem ennyire erosen es tomeges mertekben, mint korunkban, de ha fenn is allt, a nagy kulonbseg az, hogy manapsag szemelyi szabadsaganak tudataban mindenki abban a hitben el, hogy izlese is szabadon alakult olyanna, amilyen, hogy az teljesen szuveren, tehat van egy hezag elkepzeles es valosag kozott.)
Szerintem leteznek objektiv esztetikai ertekek, minosegek, a nyilvanvalo szubjektiv mellett. Azonban meg azoknal is, akik elfogadjak az objektivista iskola tanait, az objektiv jo/rossz csak nagyon ritkan esik egybe a szubjektiv jo/rossz itelettel. Reszben tarsadalmi okok folytan, mert izlesunk mindnyajunknak kisebb-nagyobb mertekig manipulalva van, reszben pedig egyenileg kulonbozo emocionalis okok miatt mas lesz a szubjektiv iteletunk. Tehat mindenkinel lesz olyan, hogy nem fog rajongani objektive jo zeneert es tetszeni fog neki nemely objektive vacak zene. Vagyis amikor azt mondom, hogy egy zene vacak, akkor itt csak az altalam velt objektiv minosegrol mondok velemenyt, amely nem altalanosithato azza, hogy en azt gondolnam magamrol, hogy izlesem masokenal felsobbrendu. Pl. iszonyatos mennyisegu punk rock zenet hallgattam eletemben, melyrol tudtam, hogy zeneileg (objektive) csapnivalo, de emocionalisan epp arra volt szuksegem. Az objektiv ertekek letezesenek kimutatasaval nem az a cel, hogy utana az izles-rendorseggel egyes embereket letartoztathassunk rossz izlesukert – hiszen mindnyajan ugyanabban a csonakban utazunk -, hanem, hogy tarsadalmi szinten, tarsadalmi jelensegekrol megtudhassunk valami erdembelit.
Az is bonyolitja a dolgot, hogy minden tovabbi tisztazas nelkul abbol az allitasbol, hogy “X az vacak/jo”, abbol nem vilagos, hogy ezt a masik most objektive vagy szubjektive erti, de altalabn feltesszuk, hogy ha az egyikre erti, azzal automatikusan maga utan vonja a masik kategoriabol ugyanazt az iteletet. Pedig mint lattuk, ez nem szuksegkeppen kovetkezik. Ha azt mondom, hogy a pop slagerek nyalasak es ezt objektiv ertekiteletnek szanom, abbol nem kovetkezik, hogy sosem hallgatok, sőt, horribile dictu, neha meg elvezek is nyalas slagereket. Arroganciam addig terjed, hogy ugy gondolom, hogy ha a tarsadalom egy szamottevo szegmensere, retegere jellemzo, hogy *kizarolag* ilyeneket hallgat, akkor gyanakszom arra, hogy itt az izles valamifajta manipulalasa forog fenn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése