Felmerulhet egy olyan ellenvetes az eddig irottakkal kapcsolatban, hogy ez az egesz tokeletes tevedes, nincsen objektive jo vagy rossz zene (mualkotas), csak zenei ertekrend van, ami kotott a tarsadalom ertekrendjehez. Ez az ertekrend nem egy rossz gondolat, de nezzuk csak meg, hogy mennyire fenntarthato ez az objektiv minoseg tagadasa mellett. Mert honnan jon ez az ertekrend? Meg a szubjektiv iskola is egy relaciorol beszel, amely egyik vegen all a befogado, a masik vegen az alkotas. Ha az alkotasban nem lenne semmilyen objektiv minoseg, akkor szerintem ertek*rendrol* se lehetne beszelni, mert akkor tokeletesen random, veletlenszeru lenne, hogy kinek mi tetszik, hiszen az alkotas erre vonatkozoan semmilyen alappal sem szolgaltathatna. Marpedig ez nincs igy, hiszen ugy tunik, hogy letezik valamifajta ertekrend.
Ez viszont szinte automatikusan elvezet az izlesnek egy szerintem hasznalhato modelljehez, hipotezisehez. Minden mualkotasnak vannak objektiv minosegei. Ezek a minosegek egy bennunk levo szuron keresztul jutnak el hozzank. Ez a szuro az, ami eldonti, hogy az objektiv ertekekbol mi az, amit elfogadunk, felerositunk, rezonalunk ra, illetve elvetunk vagy figyelmen kivul hagyjuk, roviden, hogy mi fog tetszeni es mi nem. Hogy a radio hasonlataval eljek, az adok altal kisugarzott jelek az objektiv ertekek, a vevonek az a kepessege, hogy milyen frekvenciakra tud rahangolodni, az a szuro, ami meghatarozza, hogy mit ereszt at, mit nem. Az izles pedig a befoghato radiomusorok osszessege. Erdekes lenne hat ennek a szuronek a termeszetet vizsgalni. Ennek nyilvan lesznek szubjektiv, psziches osszetevoi, de lesznek tarsadalmiak is, azok a hatasok, amik felnevelesunk soran ernek, amiknek ki vagyunk teve, illetve amik altal manipulalva vagyunk, ezek mind formaljak a szurot. Es ezzel a relativizmus kerdese is nagyjabol helyere kerul, vagyis az ertekrend hely- es idofuggese, mert akkor ezalatt a bennunk levo szuro hely es idobeli meghatarozottsagat kell ertenunk. Termeszetesen muvekben levo minosegeknek is van ido- es helybeli fuggoseguk, ami az ellenkezo oldalrol, alkotojuk reven kerul bele. De erdekes modon kritikusok es esztetak gyakran aszerint itelik meg muvek objektiv ertekeit, hogy mennyire voltak kepesek fuggetleniteni magukat ezektol a tenyezoktol, mas szoval mennyire univerzalisak. Meg pontosabban: minden mu partikularis temakbol all, de annal ertekesebb, minel univerzalisabbak a belole kibontakozo ertekek.
A logikus kovetkezo lepes az lenne, hogy felsorolni azokat a tulajdonsagokat, amelyek, ha jelen vannak egy muben, azok garantaljak, hogy az esztetikailag ertekes lesz. Es termeszetesen az objektivista iskolanak pont itt vannak nehezsegei, hiszen a felsorolt tulajdonsagok halmazanak illene univerzalisan elfogadottnak lennie. Ez egy nagyon kemeny, talan lehetetlen feladat is. Igy a vita errol a kerdesrol a mai napig folyik es valoszinuleg folytatodni fog az idok vegezeteig. Velemenyem szerint azonban egy pragmatikus (csak akkor igaz, ha hasznos), kiertekelesre vonatkozo kerdes nehezsegei nem kell, hogy az ontologiai kerdes tagadasahoz vezessenek, vagyis ahhoz, hogy akkor objektiv ertekek nem is letezhetnek.
Csak erdekessegkeppen emlitem meg, anelkul, hogy ezzel magam is feltetlenul egyetertenek, hogy mik azok a kvazi univerzalis tulajdonsagok, amik – egyes esztetak szerint – mualkotasokat esztetikailag jova, ertekesse tesznek. Ezek elsosorban a formai elemekre vonatkoznak. Formaban szokasos megkulonboztetni a nagylepteku format, amely az egesz mu strukturajara utal es a kismertekut, a strukturan beluli kisebb elemeket es azoknak egymashoz valo viszonyat, melyet hivhatunk texturanak. Pl. eleg sok zenekritikus egyetert, hogy Beethoven nagyszeru strukturalista volt, de kevesbe jo texturalista, mig Schubert ennek pont az ellenkezoje. A ket legfontosabb univerzalis formai tulajdonsag, melyre esztetak hivatkozni szoktak, az a mu egysege es komplexitasa. Egyseg alatt azt ertik, hogy hogyan van a mu osszerakva, megkomponalva, mennyire alkot egy szerves egeszet, teljeset, de ugyanakkor semmi foloslegeset. A szokasos formula az az “egyseg a valtozatossagban”: a mu sok egymastol eltero elembol alljon, de ezek es ezeknek egymashoz valo viszonya szuksegkeppen jaruljon hozza a szerves egeszhez, ahol a szerves arra utal, hogy az egyes reszek nem fuggetlenek, hanem, mint egy elo szervezetben, kolcsonosen fuggnek egymastol. Az egyseg termeszetesen egy ertek fogalom, mert az rejlik benne, hogy nem lehet egy reszt se ugy megvaltoztatni egy muben, hogy az ne karositana az egeszet. Termeszetesen az egyseg csak egy idealtipus, a konkret muvek ehhez csak tobbe-kevesbe kozelitenek. A komplexitas alatt erthetunk pl. szubtilitast vagy a kontrasztok gazdagsagat, de a latszolagos egyszeruseg is takarhat komplexitast. Ezt legszivesebben csak egy Keith Jarrett megjegyzessel illusztralnam, mert ennek o valoban nagymestere: “az egyszeruseg eleresenek egy nagyon komplex modja a jo idozites”. Az egyseg es komplexitas mellett a harmadik minoseget meghatarozo tulajdonsag, melyre hivatkozni szoktak, az az intenzitas.
En ezt az univerzalis objektiv tulajdonsagok kerdeset azonban tovabb nem feszegetnem. Nem csak azert, mert nyilvan nincs es talan soha nem is lesz ebben univerzalis egyezseg, csak tendenciajaban, hanem reszben mert itt jon be zeneben az elmeleti es technikai tudasom hianya. Masreszt pedig mert inkabb arrol beszelnek, hogy *szamomra* mik azok a tulajdonsagok, amik egy-egy zenet objektive jova tesznek, vagy ha jobban tetszik, az en szurom mely objektiv tulajdonsagokat reszesit elonyben. Ha barkinek van kedve hozza, vegyen el belole, adja hozza a sajat szempontjait az alabbi listamhoz. Erdekelne. A mellekelt zenesort ezen alabb sorolt tulajdonsagok illusztralasaul is szanom.
1. A csend kerdese
Ha a mostani sorozatban csatolt zeneket vesszuk alapul, mint a hagyomanyos ertelemben vett jazz reprezentansait es ezt probaljuk meg szembeallitani a korabbi sorozatbeli acid jazz objektiv tulajdonsagaival, akkor az elso szembeotlo kulonbseg szamomra az az akusztikus, illetve elektromos hangszerek dominalasa kolcsonosen mindegyiknel. Tehat akusztikus kontra elektromos zene. Mintha mas sikon mozognanak. Erzesem szerint ahhoz, hogy egy zene igazi melysegeket hordozzon, ahhoz kell tudnia jatszania a csenddel, azt magaba foglalnia. Ugy veszem eszre, hogy ez az akusztikus hangszereknek sokkal inkabb inherens tulajdonsaga. Elektromos hangszerek mintha megkovetelnek a folyamatos hangadast, vagy legalabbis a csend magaba foglalasa nem tunik annyira termeszetesnek (ahol meg az, pl. rock eseteben a Pink Floyd, King Crimson, Radiohead zenejeben, ott – en ugy erzem - nagy reszben ez az elem emeli az atlag szinvonal fole). Ennek kovetkezteben az elektromos hangszereknel mintha az effektusok es a virtuozitas csillogtatasa fele mennenek el a dolgok (lasd pl. a klasszikus rock-ot), vagyis a technika kerul tulsagosan eloterbe a zenei mondanivalo rovasara. (Az acid jazz-nel a gepek altal generalt ritmus szekcio ezen meg kulon ront azzal, hogy az egesz ritmus monoton lesz, a gepes utosok csak “kopognak”, de nem “szvingelnek”.) A csend fontossagat, elvalaszthatatlansagat a zenetol – es ebbol kifolyolag az akusztikus hangszerek elonyben reszesiteset - szinte minden kivalo zenesz hangsulyozza. Csak ket peldat hadd hozzak erre.
Keith Jarrett: “A csend az a potencial, amelybol a zene keletkezhet. A zene a “jelentes-aktivitas”, amely csak a csendnek koszonhetoen aktualizalhato. A technika az a kepesseg, hogy a legnagyobb hatassal manipulaljuk ezt az “aktivitast”. Ez a “hatas” kitorolheti az eredeti potencial erzetet es “erdekes” aktivitassal helyettesiti azt, mely ettol jelentes nelkulive valik, mert a jelentes csak a potencialis es az aktiv egyensulyaban letezhet; es a technika az csak aktivitas. A zeneszek gyakran szeditik magukat azzal, hogy azt mondjak, “zenelnek”. Ezalatt azt ertik, hogy nagyon jol jatszanak a hangszereiken. De ezt a computerek is tudjak. A computerek azonban nem tudnak mit kezdeni az ertekkel: a jelentessel.” Vagy egy mas helyen, mikor azt kerdeztek tole, hogy milyen volt a 70-es evek elejen Miles Davis-szel jatszania, akkor ugy nyilatkozott, hogy nagyszeru volt egy ilyen zenei oriassal egyutt jatszania, azonban neki Miles felallasat kellett kovetnie, ami akkoriban mar elektromos hangszerelest jelentett, ami csak arra kepes, hogy “jo mulatsag” legyen, hogy funky legyen, de melyebbre nem tud lenyulni. Vagyis amig Miles jol erezte magat, Neki nem adatott meg, hogy sajat hangszeren (az akusztikus zongoran) jatszhasson vele es oda eljutni vele zeneileg, ahova o szeretett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése