Acid jazz és zenei ízlés 1.

Absolute freedom in art, always limited to a particular, comes into contradiction with the perennial unfreedom of the whole.

– Theodor Adorno

Consciousness is to be criticized where it is merely the reflection of the reality that sustains it.
– Adorno

Egyszer mar le kene ulni, bar lehetne allva is egy froccs mellett a lepcsosben, es megbeszelni, vegiggondolni, kifurkeszni, felfedezni, eldonteni azt a kardinalis kerdest, hogy miert olyan lehangoloan ocska legtobb ember zenei izlese. Emberek, akikrol oltozkodesuk es ruhazatuk alapjan meg az az illuzionk tamad, hogy rendelkeznek neminemu joizlessel, mikor megtudjuk, hogy milyen zeneket hallgatnak, akkor legszivesebben egy kanal nyelevel lenyulnank a torkunkba, hogy megkonnyitsuk a hanyast (az angol nyelv tomorsege, ugyanez: “gag me with a spoon”). Persze ismerem erre a valaszt es melysegesen nem ertek egyet vele: hogy az izles altalaban es a zenei izles ezen belul az szubjektiv es csak a pofonokkal hasonlithato, vagyis hogy mind kulonbozo. De akkor meg hogyhogy megis annyira egyforma? Szerintem meg vannak objektiv kriteriumok, amik alapjan minositeni lehet, hogy mitol vacak nemelyik (nemelyik??? – legtobb!) zene, melyet manapsag emberek hallgatnak. Hosszas, melyenszanto reflektalas, koldokre merenges, orrpiszkalas es tobb szelet Anton Berg konyakos-marcipanos csoki elfogyasztasa utan arra a meggyozo belatasra jutottam, hogy az objektiv merce – akarcsak csokik teruleten - az az en feddhetetlen izlesem.

De tenyleg nem lehet errol ennel tobbet mondani? Van-e kolcsonhatas tarsadalom es zeneizles kozott? Adorno (1903 – 1969) szerint igen. (Note to self: tobb mindennek utanaolvasni ez ugyben tole, kulonosen a megemeszthetetlen esztetikai elmeleteben.) O peldaul meg a jazz-t is tul vulgarisnak es egydimenziosnak talalta. Az o merceje Beethovenen kivul a harom nagy modern atonalis zeneszerzo: Schoenberg, Webern es zeneszerzoi tanitomestere, Alban Berg voltak. Szerinte a zenei vilag mikrokozmoszban tukorkent mutatja fel a kapitalista, polgari tarsadalom zulleset es szeteseset. A zene tarsadalmi fukciojaban egyre inkabb mint fogyaszthato arucikk van jelen a tobbi fogyaszthato arucikkek soraban, ezt a vilagot az jellemzi, hogy mindent arucikke alakit es erteket ezzel kizarolag monetaris ertekevel azonositja. Es ahogy a termeles halad az automatizalas fele, irta valamikor a 30-as evekben, ugyanugy a zene is gepiesedik. Enter techno music…

Eppen ezert Adorno elveti a komolyzene es szorakoztato zene elnevezeseket mint ertekiteletet. O sztenderd es nem-sztenderd zenerol beszel, amik kozott a megkulonbozteto elem az, ahogy a zenet tervezik, hogy annak milyen hatasa legyen a hallgatora. Sztenderd zeneben az egesz mindig dominal a reszei folott es megfelel a hallgato elvarasainak, amennyiben mindig lehet elore tudni, sejteni, hogy mi kovetkezik benne. A nem-sztenderd zeneben mindig dialektikus feszultseg van az egyes reszek es az egesz kozott, a reszek nem ugy illeszkednek az egeszbe mint fogak a fogaskerek gepezetbe, de megis magukon viselik az egesz fogalmisagat. Emiatt a nem-sztenderd zene koncentralt figyelmet igenyel, hogy felismerjuk es megerthessuk a mintat, amely a mu soran kibontakozik. A sztenderd zene mindig valami funkciot tolt be: fulbemaszonak lenni, stb., mert arucikk szerepet jatszik. A nem-sztenderd zene ezzel szemben autonom. Vagyis filozofiai sikon a megkulonbozteto kozottuk a szabadsaghoz valo viszonyuk. Es mindenekelott, szamara muveszetet olyan muvek jelentenek, amelyek olyan alkotoelemei reven funkcionalnak, melyek nem merulnek ki a kommunikacioban, egy uzenet kozvetiteseben. Magyarul, a mondanivalo mellett (vagy nelkul) is marad bennuk es egymashoz valo viszonyukban valami varazslat – hogy ellenallnak a fogalmi es racionalis determinacionak, vagyis hogy szabadok. Adorno nem biztos benne, hogy autonom, nem-sztenderd muvek alkotasa lehetseges-e meg egyaltalan korunkban, mintegy jelezve az igazi ertelemben vett szabadsag eltuneset. De az autonom muvek feladata az lenne, hogy legalabbis a szabadsag igeretenek az emleket eletben tartsak.

A sztenderd zene es az ocska izles eklatans peldaja szamomra a “smooth jazz” (“konnyed jazz” ?) mufaja, egyaltalan egy ilyen mufaj megkrealasa. Amerikaban ma, a jazz szulohazajaban, legtobb jazz radioado kizarolag smooth jazz-t sugaroz, ami gyakorlatilag kilugozott, sterilizalt, konnyeden dallamos es emesztheto, de azert “modern” hangzasu jazz-t jelent, vagyis olyan jazz-t, amit minden olyan elemetol megfosztottak, amitol az izgalmas es amiert azt egyaltalan erdemes hallgatni. Csak ne nyugtalanitsuk a jo polgarokat semmi ujszeruvel, kicsit rucskos szeluvel, zenei konfliktusokat tartalmazo elemekkel, disszonanciakkal, olyannal, amire esetleg oda is kell figyelni; nem, ellazulni vágyunk es ehhez aruhazi, lift zenere van szuksegunk, semmi megeroltetot kerem, akarcsak a filmeknel! Ujra kell termelnunk munkaeronket masnapra (ez imperativ es uber alles, onfegyelem, rendszeres elet, rendszeres emesztes, csak semmi kicsapongast!), ehhez relaxalni kell! Ime az uj igenyek es a kapcsolat tarsadalom es zene kozott. Persze ez annak csak egy felszines vetulete.

Azt lehet mondani annak alapjan, hogy hogyan kategorizaljak a lemezboltokban a jazz zenet, hogy manapsag haromfele jazz letezik: a hagyomanyosan annak ertett, a smooth jazz (sikerlistat leginkabb errol vezetnek…) es az acid jazz. Kornyekunkon ket jobb minosegu lemezbolt van/volt: a Tower Records es a Rasputin, mindketto halozat. Ha az ember nagyon akar valamit es az nincs meg ezeken a helyeken, akkor be kell ugrani SF-ba a Virgin Megastore-ba vagy Berkeley-be az Ameoba-ba, ahol a valasztek olyan, hogy legtobb olyan magyar lemez is megkaphato, ami mi meg otthon sem. Ha ezek egyike se jon ossze, akkor meg mindig ott a halos rendeles, az amazonos lehetoseg. Es itt jon be a “volt”. Ugyanis a Tower Records, vilagmeretu halozat, tonkrement es bezart. Kinyirta az Amazon es mas online zene hozzaferesi lehetosegek. Es ez kicsit elore vetiti a jovot: par even belul nem lesz hova besetalni CD boltba… Es valoszinuleg CD se lesz. Ez persze nem biztos, hogy baj, hiszen ismerjuk az RIAA monopoliumokra emlekezteto price-fixing strategiait es keresztes hadjaratat a P2P file sharing ellen. De ez mar egy masik tema.

Szoval ha az ember a Tower Recordsba mar nem tud besetalni, besetal hat a Rasputinba, melyet egy varatlan huzassal Raszputyin posztere ekesit a bejaratnal, es ott a harom jazz mufajt harom kulonbozo helyen fogja megtalalni. Az acid jazz peldaul a Trip-hop es a Techno mufajok koze van beekelve. Mi az, hogy acid jazz? A franc se tudja. Persze, a neve sejtet valamit: acid –> sav –> LSD –> kabitoszer. De ez inkabb csak reklamfogas. Bar a Rasputinban mindig gandzsa szag van es a legerosebb gandzsa szag mindig ebben a szekcioban; veletlen? Stilusa, hangszerelese alapjan jogos, hogy a techno zene mellett van. Mert en leginkabb azt mondanam, hogy olyan jazz, amelyben tobb-kevesebb hangszert gepek helyettesitenek. Vagy forditva: dzsesszesitett techno zene.

De itt is vannak hibak. Peldaul a Groove Collective lemezei itt talalhatok az acid jazz-nel, pedig szerintem a hagyomanyos jazz szekcioba valok. (A Groove Collective egy new yorki multietnikumu, jonevu es szinvonalas jazz-t jatszo banda.)

Enter The Mowo! Na ez nem valami “hip-hop artist”, hanem egy CD cime, amivel illusztralni szeretnem az acid jazz mibenletet. A banda neve: Mocean Worker. (Ez egy kis szojateknak tunik: a “Mocean”-t es “motion”-t ugyanugy ejtik. Szoval akkor tengernyi mozgas melos? A Mowo pedig a motion worker osszevonasa. End of lesson 1.) A csatolt az elso szam toluk bemelegiteskent.

De mit is akarok mondani? Ja igen, hogy az acid jazz-t is lehet sulyosan kritizalni (errol tobbet a folytatasban), de azert megis szazszor inkabb hallgatom ezt, mint a smooth jazz-t. Ha masert nem, akkor mar csak lazadasbol is a tomegizles dominanciajaval es igenytelensegevel szemben.